PÉLDAKÉP

Amim van, neki köszönhetem,

Hálálkodni nehéz,

Kevés az életem.

Harcolnom kell,

Amiért ő tudott,

Ki nékem utat mutatott.

Menni mindig

Feladni sosem

Ezt belém nevelte

Az én egyetlenem.

 

Szívverését örökkön őrizem,

Erejét, mindenét megkaptam

Azt hiszem.

Viszem-viszem egy életen

Több legyen a világ

Általa- velem…

 

VALAKI

 

Elvesztettem a harcom,

Úgy félek én,

De kell valaki, ki

Vár az út végén.

 

Hitem sutba dobtam,

Álmom is messze már,

De kell valaki, ki

Engem, engem vár.

 

Mindent odaadtam,

S talán semmim sem maradt,

De kell valaki, ki

Visszahozza az álmokat.

 

Időm kevés,

Mégis maradok,

De hiszem, hogy van valaki,

S szívem nem marad titok.

„Tudod, hogy megbízhatsz bennem,

Nem kell hozzá angyallá lennem.

Maradok, ki voltam

Nem lehetek más

Hiába voltam csalódás…”

 

SOHA

 

Soha nem akartam ÍGY élni,

Pedig lelkem zord,

S testem kihalt,

De a szívem a bús, szomorú,

Örökké kitart.

 

Soha nem volt még fájdalom,

Nem kívántam vigaszt,

Nem volt otthonom.

Nem tudtam mi a sirhalom,

Nem éreztem: az élet borzalom.

 

Soha nem láttam sötétséget,

Nem éreztem határaim,

Nem ismertem véget.

Nem láttam semmit

-elönt az enyészet.

 

De minden utolsó percben,

Szóban, dalban, szélben,

A legnagyobb szennyben, mocsokban,

Élnem kell

ÉLNEM.

 

(Nincs halálom,

nem lehet végem)

 

 

 

„Köszönöm,

Hogy szebbé teszed a hétköznapokat

A jelenléteddel,

Azzal, hogy vagy. Vagy.

Köszönöm

A szerelmet, ölelő karodat,

Hogy megnyugvást,

Hogy erőt ad.

Köszönöm

A szeretetet, a mosolyt

A könnyeket.

Köszönöm

az elmúlt

és sosem múló perceket.

Az időt,

Mit rám áldoztál,

Az emlékeket,

Az álmoknak hitt

Igaz képeket.”

 

JÓTÉKONYSÁG

 

 

Minden pillanatban

Szívedből adj és kérj

Reménykedni többé sose félj!

 

Legyen ez az életmódod,

Ne egyszeri gondolat,

Hogy mindenhová adsz jót

És a szeretet áthat.

 

Szebbé teheted e kietlen világot,

Ha nem nézed többé,

Ki az, aki bántott.

 

 

Adj hát most jó szót, segítő kezet,

Jóságodtól szelidülnek a fegyverek…

 

 

ÁTVÁLTOZÁS

Hernyó vagyok,

Lassan lépkedek,

Rút varangyod

Ártatlan kísérteted.

Egyre csak banduklok,

Alulról nézem az életet,

Szemeim fények bántják,

Nem tiszteled lényemet.

 

Magányomban gyakran sírok,

Félelemmel ébredek,

Hitem el nem hagyom

Tanulom az életet.

 

Elfogadom a szégyent,

Az embert, ki gyakran megaláz,

Legyőzöm a kételyt

Nem bánt földi láz.

 

Egyszer elfáradok,

Már csak pihegek,

Bebábozódom

Várom a jeleket.

 

Türelemmel érlelődöm,

Napfénytől szépülök,

Óvó burkomban

Többé nem szédülök.

 

És eljön a nap

Pillangóvá változom

Hitem szárnyakat kap,

Addig csak álmodom.

 

Egyszer gyönyörű leszek,

Csak ámulsz majd rám:

Kecsesen visszanézek

Úgy szállok tovább.

 

HAJSZA

Nézem a falakat

Omló vakolat

Széttört üvegek

Szertefoszlott keretek.

 

Eltűnt illúziók

Meg nem álmodott álmok

Elmosódott arcok

Letűnt barikádok.

 

Nincsenek kapaszkodók,

Nincsenek hidak

Eltűnt utak vannak

Végtelen kutak.

 

Hol vagytok szerelmek?

Kik vagytok barátok?

Őrjöngve ébredek

- magamra találok.

 

 

 

 

SZERETLEK

 

A szeretlek szó

Nálunk nem évül el soha.

Te vagy az én sötét lelkem

Egyetlen birtoka.

 

Tőled kell még az élet,

Mi teljes borzalom,

Veled kell még mennem

Látatlan utakon.

 

A harcot miattad érdemes

Küzdenem

Nálad nyugszik meg

Az én beteg szívem.

 

 

 

ELTEMETTÜNK

 

Fú a hó és fú a szél,

Elmúlt minden,

Küzdünk az életért.

 

Küzdünk az életért nélküled,

elvittél mindent,

Mi szép lehet.

 

Eltemettük a testedet.

 

 

 

 

MEGTARTALAK

 

Futhatsz, menekülhetsz,

De megtartalak

Nem kellek, nem kellesz,

Hallom ki sem mondott szavad.

 

Látom a könnyed,

Érzem a fájdalmad,

Holnap sem lesz könnyebb

Megtartalak.

 

Kísérteni foglak,

Pedig sose hívlak.

Sírni fogsz,

De meg nem bántalak.

 

Szeretsz egy darabig,

De majd megszokod,

Elfutsz a határokig,

Magadat porrá zúzod.

 

Kísértelek, hiszed, nem hiszed,

Hazudhatsz magadnak,

De erősebb leszek.

 

Nem győzhetsz le,

Én állok mindenek felett

Én, a lázadó lelkiismeret.

 

VÉGE

 

Megtudtam a hírt

-már nem vagy.

Sok ember sírt

-meghalt.

 

Elmúlt egy élet

-kihalt az ének.

Álljuk a vihart

-mint tépázott lélek.

 

Lüktető szívek

-végetért élet.

Széttört szeretet

-meghasonlott évek.

 

Siralom könnyünk

-keserű tavasz.

Nem vagy velünk

-nem lehet igaz.

 

 

TALÁN TE LÁTSZ…

 

Talán te odafönn is látsz,

Ránk jóságos szemed vigyáz.

 

Talán küldetés ez,

Hová menned kellett,

Hogy őrködj álmaink felett.

 

Talán érzed a fájdalmat,

Látod a könnyet,

Megsimítod arcunk:

Holnap könnyebb.

 

Velünk leszel a mában,

Dalban, szélben,

Őrzünk minden nap

Szívünk legmélyében.

 

Már messze felhők felett jársz,

Lépteidre angyalka vigyáz…

 

Mégis köztünk jársz

Talán Te látsz…

 

 

 

 

 

KÉT KAROD

 

Miért kell ez a régi érzés,

Miért kell a fájdalom,

Miért kell, ami réges-rég elveszett

Nem tudom.

Miért jó, ha rossz is

-Az élet borzalom-

Együvé lennem véled,

Nem tudom.

Miért te kellesz mégis

Ki százszor becsapott

Megpróbálnám mégis

Nem tudom

Miért kell, hogy égjek,

Kívánnom a véred,

Azt, mi sokszor

Darabokra tépett

Marcangolni szépet

Szívni, égni véled

Meggyötrődni, sírni

Egyedül csak érted

Pedig egyszerű a válasz,

Magamban hordozom,

Szerelmem oltárán,

Neked áldozom.

Gyötrődni vágyom újra,

Majd darabokra hullni,

Végül, utoljára,

Százszor, ezerszer

Két karodba bújni.